Pályaválasztásom története
Az elmondható, hogy gyakran óvodai létünk során tudjuk a legbiztosabban arra a kérdésre a választ, hogy „Mi leszel ha nagy leszel?”(pl.: tűzoltó, orvos, királylány…stb.). Most, hogy visszagondolok erre az időszakra, amellett, hogy felnőtt szerettem volna lenni, leginkább az orvosi pálya vonzott a segítő jellege miatt. Aztán jöttek az iskolás évek, amikor homályba vesztek az óvodás elképzelések és tantárgyakba felosztva tanultuk a jövőt azzal az intelemmel, hogy „Légy jó minden tárgyból, mert akkor bármi lehetsz felnőtt korodban!”
Ilyenkor szoktuk a legkevésbé tudni, hogy mik legyünk. Velem sem volt másképp. Azt a tanácsot kaptam, hogy gondoljam át, melyik tantárgyat szeretem az iskolában és nézzem meg a felvételi tájékoztató, hogy azzal a tantárggyal hova lehet felvételizni. Tudatos? Egyáltalán nem. Stresszes? Annál inkább…..
Végül több olyan szakot jelöltem meg 18 évesen, amelyek nagyon különböztek egymástól, de kellett hozzá matematika (mint kedvenc tantárgy). Szerettem volna szociológus és tájépítész is lenni, a mérnöki jelölésről nem is beszélve. Szeptembertől februárig azon tépelődtem, hogy hova adjam be a jelentkezést. A szakmákkal nem voltam képben. Hosszú távra nem gondolkoztam, csak azt fontolgattam, hogy legyen meg a jelölés, utána majd lesz valahogy. Ez jó példa a kampánydöntésre.
Az egyetemen töltött első év és az itt tanult tárgyak döbbentettek rá, hogy nincs semmilyen pályaismeretem vagy egyáltalán ismeretem arról, hogy a szociológus mit is csinál. Egy dolgot tudtam, hogy szociológus nem szeretnék lenni. Ekkor pótoltam azt, amit egy évvel korábban lett volna érdemes csinálni: tájékozódtam, kérdezősködtem, tapasztalatokat gyűjtöttem arról, hogy melyik szakos hallgató mit csinál. Más szakok kurzusaira bejártam kíváncsiskodni, így igen hamar megtetszett a pszichológia. Beszélgettem oda járó hallgatókkal, megnéztem a képzési hálót, követelményeket. Ekkor meglett a cél, a fókusz, amiért érdemes volt tenni (tanulni, tanulni és tanulni mert nagy a túljelentkezés).
A képzés évei alatt nagyon jól éreztem magam, a helyemen voltam. Persze leszámítva pár szigorlat előtti estét, amikor bántam, hogy nem sajtkészítő lettem (igen, az is érdekel).
Saját tapasztalatom miatt is szívügyem, hogy a karriertervezők, pályaválasztók döntési folyamatát támogathassam legjobb tudásom szerint.
